Ha már András. A listáján szerepel három embernek a neve, ami nem véletlen. Menjünk végig rajtuk. Ivett.

Mi van vele?

Mit érzett, amikor leírta a nevét, és összegyűjtötte a hobbijait?

Semmit.

Nem érzett semmit?

Ja, de igen. Szomorú voltam. Meg dühös.

Szomorú?

Tulajdonképpen minden szörnyen smakkol az életében, leszámítva engem. Az én kudarcom, az ő stigmája. Én vagyok a fekély a múltjában. Ez elég szomorú.

Nem inkább Ivett a fekély a maga múltjában?

Tökmindegy. A lényeg, hogy mindig céltudatosan, normálisan élte az életét. Találkozott velem, összeházasodtunk, és gyereket vállaltunk. Aztán egészen Afrikáig kellett mennie a Vöröskereszttel, hogy helyére zökkentse a világát, vállalva, hogy nem viheti magával a gyerekét. Ez elég durva, nem?

És a düh? Mitől volt dühös?

Hogy tulajdonképpen szörnyen smakkolt minden az életében, leszámítva engem.

A felesége nem egy másik férfi miatt hagyta ott?

De, de. De nem lehet elvitatni, hogy most megvalósíthatja önmagát. Ez mellettem nem volt lehetséges.

Miért védi?

Nem védem.

Dehogynem. Ignorálja a valódi mozgatórugókat, jobb színben tünteti fel, és közben olyan dolog miatt bünteti magát, amiről nem tehet. Csak azért, hogy ne legyen annyira kellemetlen.

Mire gondol?

Hogy nem tudta kielégíteni.

Nekem. Nem. Kicsi. A péniszem.

Ez tökéletesen mindegy. Magának úgyis az számít, hogy más mit gondol.

Atyám. Mégis mi más számítana?

Rendben. Szerintem ideje lenne elfogadnia a tényt, hogy a felesége elhagyta. Ott hagyta magánál a gyereküket. Teljesen mindegy már, hogy mit gondol a maga péniszéről. A jelenben kellene élnie. Új kihívásokat keresni. Maga egyáltalán kielégült annak idején szex közben?

Ez viszonylag egyszerű egy férfinak.

De igyekezett a felesége a maga kedvében járni?

Nem. De megoldottam.

Ez elég egyoldalúnak hangzik. Az orgazmus és a magömlés között elég nagy különbség van.

Nekem mondja?

Rendben. András. Mit jut eszébe először, ha meghallja a nevét?

Talán ő maga?

Andor. Kérem!

A sátán.

Miért suttog?

Nehogy meghallja.

Komolyan beszél velem?

Feltétlenül.

Miért gondolja úgy, hogy András a sátán?

Megjelent a tökéletes fogsorával, és elkúrt mindent.

Maga vette fel, nem?

Már túlnőtt magán. Mintha egy démont idéztem volna meg. Rémisztő. Az állandó okvetlenkedése. A nyomulása. Én kreáltam. Én találtam ki. Még a pozícióját is.

Csak a munkáját végzi vagy nem? És a magáét is. Ezért vette fel. Öklendezik?

Igen.

De mi vele a problémája?

Tökéletesen öltözik. Jó ízlése van. Érdekes dolgokkal foglalkozik. Imádja a munkáját.

És?

Mi az, hogy és?

Eddig semmi olyat nem mondott, amiért gyűlölnie kéne.

El akar pusztítani, és a helyemre akar lépni.

Ezt miből gondolja?

Nem sokáig bírom már fönntartani a látszatot. Hogy dolgozom. Hogy értek a munkámhoz. Minden rendszer hatékonysága azon múlik, hogy milyen könnyű pótolni egy-egy embert. És baromi fárasztó napra-nap úgy tennem, mintha valóban pótolhatatlan lennék.

Úgy érzi, András az eredményeivel veszélyezteti a pozícióját?

Tulajdonképpen az eredményeivel csak erősíti a pozíciómat.

Akkor?

Nekem kéne olyannak lenni, mint András.

Sír?

Nem.

De, én úgy hallom, sír.

Dehogy, csak nehezen veszem a levegőt.

Mekeg.

Nem.

De. Mekegve sír.

Csak kifújom a rosszlevegőt.

Rendben. Egy pillanatra térjünk vissza a munkájára. Változatlan a napi programja? Mit csinál? És mit kéne valójában?

Elfoglalom magam. Kávét főzök. Dohányzom. Néha aláírok ezt-azt. Rajzolgatok. Ilyesmi. Nehéz. Elég nehéz.

És mit kéne valójában?

Azt, amit Andrásnak. De igazából fogalmam sincs.

Ezt hogy érti?

Úgy, ahogy mondom. Már az elődeim sem csináltak semmit. Csak nekik voltak ilyen, úgynevezett hobbijaik. Azt a kevéskét meg megcsinálták maguk, nem vettek fel senkit. Nem is értem. Az emberek jönnek maguktól és mindegy nekik, hogy hol, mit, mennyiért, de vásárolni akarnak. Mit csináljak? A világ megy magától is. Kibírhatatlan.

És, ha András felmondana?

Jézusom, ilyet ne is mondjon.

Mi lenne?

Nem engedném. Így is majdnem többet keres nálam, de akkor kijárnám neki a nagyobb százalékokat. Valamit kitalálnék.

És mégis gyűlöli.

Most mondja meg, milyen az élet.

Napsi. Ő a kislánya, Napsugár?

Igen.

Meséljen a kapcsolatukról.

Az egyetlen dolog az életemben, ami rendben van. Tudom, hogy minden szülő azt képzeli a gyermekéről, hogy ő a legszebb, a legjobb és a legokosabb, de tényleg ez a helyzet. Annyira jó. Annyira tiszta. Hihetetlen. Igazából csak miatta csinálom ezt az egészet. Miatta küzdök.

Gyakran kérdez az anyjáról?

Nem. Azt mondtam neki, hogy az anyja az életét kockáztatja Afrikában a bennszülöttek között, és ezért tisztelnie kell, még akkor is, ha ezért elhagyott minket.

Nem is érintette az igazságot?

Az ég szerelmére, dehogy. Azt hiszem egyébként is jobban kötődik már hozzám, mint az anyjához.

A lánya érzékel valamit a problémáiból?

Nem, nem. Azt hiszem nem. Külön figyelek arra, hogy a napi rendszer mellett a lehető legbiztosabb hátteret biztosítsam a számára. Azért ebbe a péniszméret kérdése nem hinném, hogy beleférne.

Maga szerint, ha megkérdezné valaki a lányát, hogy milyen embernek tartja az apját, mit mondana?

Ezen elég sokat gondolkodtam már. Nem tudom. Most lép abba a korba, amikor már reálisan látja a dolgokat. Szóval, tényleg nem tudom. Az tiszta, hogy egy bizonyos életkorban a gyerekeknek az a normális, amit a szüleik képviselnek. Mit tudom én. Apa a legerősebb, aki mindentől megvéd, anya a legszebb, akihez mindig odabújhatok. Közben meg apa lehet, hogy agresszív állat, anya meg egy hisztérika. Szóval, talán azt, hogy apa rendes ember. Apa néha türelmetlen. Szegény apa. Apa mindent megtesz értem. Apa értem tesz mindent. Apának nehéz.

Most, a nyári szünetben is magával van?

Nem. A szüleimnél a Balatonon. Most először. Tudja még csak tíz.

Tehát, akkor teljesen egyedül van.

Így igaz.

De akkor most nincs ott a lánya, hogy a munkaideje után vele foglalkozzon.

Ne is mondja.

És mit csinál?

Tévét nézek, alszom.

Rendben. Szeretném megkérni, hogy kivételesen próbáljon meg kimozdulni a szokásos napi rutinjából. Változtatnia kell az ingerszegény környezetén. Ha vásárolni megy, akkor most menjen el egy hipermarketbe, ne a szokásos kisboltba. Legalább ennyire mozduljon ki. Próbáljon meg kommunikálni az emberekkel, teremtsen kapcsolatot, beszélgessen a kollégáival. Vásároljon magának valami csekélységet. Menjen el sportolni vagy sétálni. Következő alkalommal megbeszéljük az élményeit, és ráfókuszálunk a szorongásaira.

Akkor a hobbis téma letudva?

Nem egészen.

Befejeztük?

Miért? Van még valami hozzáfűzni valója?

Nem. Csak azért kérdem, hogy kibújhatok-e már. Teljesen elgémberedtem.