Az a papírzacskó minek?

Gondolom, nem akarja felvenni.

Jól gondolja.

Vannak rajta légzőnyílások is.

Akkor sem.

Semmi baj! A másik két nyílás úgyis az én szemeimre lett méretezve! Így ni!

Nem is látszik, hogy a szeménél is vannak lukak.

Pont ez a lényeg bennük!

Maga szerint normális, hogy egy zacskóval ül a fején?

Zavarja?

Meglehetősen.

Hoztam magának is egyet. Ha felhúzná, talán észre sem venné.

Eszemben sincs!

Ahogy akarja. Ne csináljon belőle nagy ügyet.

Bevallom, borzasztóan zavar a viselkedése. Ennyi erővel telefonon is tarthatnánk a terápiát.

Jó ötlet, de sajnos képtelen vagyok normálisan telefonálni.

Andor, a terápia lényege pont a személyes találkozás és a közvetlen kapcsolat.

Ha nem ragaszkodna a székhez, és visszatérhetnénk a kanapéhoz, minden más volna.

Ezt már ezerszer megbeszéltük.

Tudom, azon sértődött meg, hogy egyszer elaludtam.

Nem sértődtem meg.

Elmondtam már: nem tehetek róla. Olyan megnyugtató volt a hangja!

Hagyjuk ezt most.

Mintha anyám méhében lettem volna, miközben apám szeretetteljesen beszél hozzám.

Andor. Szerintem térjünk rá a terápiára.

Térjünk.

Hogy telt a hétvégéje?

Remekül.

Látom, kimerészkedett a nagyvilágba és elment bevásárolni egy hipermarketbe.

Ja, igen a zacskó. Vasárnap.

Haladjunk inkább napról-napra. Mit csinált szombaton?

Szombaton?

Szombaton.

Semmi, semmi különöset. Elmentem futni.

Na! Remek! Erről meséljen!

Szóval, elmentem futni. Mit lehet erről mesélni?

Azért ez magánál nem mindennapos esemény! Mondja el pontosan, hogy történt az egész?

Jó. Megpróbálom. Izé. Őszinte leszek: csak nagyon nehezen tudtam magamat rászánni, de végül sikerült. Bemelegítés és nyújtás után tempósan elgyalogoltam a Margitszigetre, és elkezdtem futni. Nem gondoltam volna, de igaza volt, tényleg segített, rövid idő után mintha hipnotikus állapotba kerültem volna. Minden olyan egyszerű lett. Csak én, és a kilométerek. A már megtett út, és a még előttem álló. A beton Möbius-szalagja, mint a befutható végtelen. Dzsászt du it, tudja.

Ühüm.

És a legcsodálatosabb az egészben, hogy nem is tudtam, milyen nagy tehetségem van a futáshoz. Persze nem kizárt, hogy pszichikailag vagyok csak erős, és akarattal képes vagyok pótolni a kondícióbeli hiányosságaimat. Tudja, végig arra gondoltam, hogy az izzadságommal együtt távozik belőlem minden rossz. Viccesen hangzik, elfogadom, de minél inkább erre gondoltam, annál inkább jobban ment a futás.

Ühüm.

Eléggé kimerítettem magamat, de megérte. Bizsergető érzés volt, nem beszélve arról, hogy este úgy aludtam, mint a bunda. Még az is eszembe jutott, hogy talán benevezhetnék egy félmaratonra. Az dübörgött a fejemben végig: meg tudod csinálni, meg tudod csinálni! Felszabadító. Mámorító. Hihetetlen.

Mit is mondott, hol volt futni?

A Margitszigeten.

A Margitszigeten?

A Margitszigeten.

A szigeten nincs beton a futópályán, ráadásul egész hétvégén le volt zárva az árvízvédelmi készültség miatt.

Margitszigetet mondtam? A Bem, a Bem rakparton voltam.

Andor. Mit csinált szombaton?

Mit csinált szombaton? Mit csinált szombaton? Annyira gunyoros!

Szóval?

Bebasztam, tudja? Elkezdtem pénteken, aztán szombat, ki tudja meddig, ittam. Nyugtatóra. És nem emlékszem semmire, érti?, semmire! Na, most fintorogjon!

Az alkohol nem megoldás semmire.

Az alkohol nem megoldás semmire. Az alkohol nem megoldás semmire. Jaj, erre most mit mondjak? Köpj le szentember? Vagy? Mit? Mit vár tőlem? Féléve idejárok, és mással sem foglalkozunk, mint a pöcsöm méretével, közben meg széthullik minden!

Én nem tudom megnöveszteni a péniszét, legfeljebb segíteni tudok, hogy olyannak fogadja el magát, amilyen valójában. Ehhez azonban szükségem volna a maga segítségére is.

Értem. És elnézést.

Nincs semmi baj. Jobban örültem volna, ha őszinte a felháborodása, és nem csak a figyelmet akarja elterelni a gyengeségéről, de nincs semmi baj.

Túljátszottam?

Egy leheletnyit. A hangja elárulta.

Sajnálom. Egyébként pénteken vettem egy Messersmitt modellt. Revellt. Arról azt mondják, hogy jó.

És?

Az első lépésnél tönkretettem az egészet. Legszívesebben összetörtem volna az egész lakást a gecibe. Egy kisiskolás össze tudja rakni, én meg elbénázom ezt is. Túl sok a kudarc! Túl sok!

És mit csinált a repülőgép maradékkal?

Kidobtam.

Jó, de hogy? Ugrált a dobozon? Darabokra törte a roncsokat?

Nem. A maradványokat visszatettem a dobozba, és az egészet levittem magammal, amikor mentem borért. A műanyag részeket aztán a műanyagos, míg a dobozt a papírgyűjtőbe dobtam.

Értem. Utána pedig ivott.

Utána pedig ittam.

És mire gondolt?

A volt feleségemre. A munkámra. Ilyesmi.

Sajnálta magát?

Meglehetősen.

Sírt?

Talán.

Amikor dühös volt a repülőgép miatt, miért nem tombolt?

Hülyén venné ki magát, ha egy repülőgépmodell miatt tombolnék. Akkor sem tomboltam, amikor elhagyott a feleségem, és akkor egy játék miatt őrjöngjek?

Miért?

Hogyhogy miért? Nem érzi? Elhagyott gyermekem anyja, nem tudtam összerakni egy játékrepülőt.

És vasárnap, amikor elment bevásárolni, hogy érezte magát?

Addigra már jobban.

És? Milyen volt emberek között lennie? Mit érzett?

Idegesítő. Tudja, egy csomó középszerű x, meg y, akiknek program, hogy elmennek bevásárolni. Esküszöm, ha beállítanának egy körhintát, meg egy medencét, akkor ezek nyaralni is odajárnának.

Maga nem vásárolt semmit?

De, de. Ha már ott voltam, vásároltam. Vettem magamnak egy csavarbehajtót is.

Miért?

Maga mondta, hogy lepjem meg magam valami csekélységgel! Hát, most csavarbehajtó-tulajdonos lettem.

Használni is fogja?

Fontos ez?

Csak, hogy tervezi-e a használatát.

Meglehet. Bizonyára lesz olyan, amikor majd jól jön.

Esetleg barkácsolni fog?

Előfordulhat.

És mit?

Hát, tudja, olyan fából készült dolgokat. Nem tudom még, de azért most már sokkal könnyebb, hogy bármikor csavarbehajthatok. Ha kell, ott van. Elég kinyitnom a szekrényt. Vagy kihúznom a fiókot.

Mi az?

Csak gondolkodom, hová tettem.

Az égvilágon senki nem volt, akivel szívesen beszélgetett volna? Nem találkozott senkivel a hipermarketben, aki felkeltette volna az érdeklődését? Akire kíváncsi lett volna vagy épp ellenkezőleg, akit mondjuk legszívesebben megütött volna?

Hát, volt ott egy lány. Tizenhat-hét éves lehetett. Jaj, már tudom, mi fog következni, mindegy. Szép volt. Igazán szexi, meg minden.

És? Megszólította?

Ugyan, dehogy, hová gondol? Csak megnéztem. Aztán előkerültek a velem egykorú szülei, és leléptem. Ennyi.

Szexuálisan felizgatta?

Nem. Nem úgy. Csak jó lett volna, ha én is fiatal vagyok.

Ha fiatal lett volna megszólította volna?

Nem.

Miért nem?

Nem lett volna hozzá merszem.

Túl jónak tartotta volna magához?

Ahhoz mindenképpen, hogy lerohanjam. Tudja, én a lassú víz, partot mos elvben hittem mindig. Ha lehetőségem lett volna, és alkalmam nyílik rá, akkor megpróbáltam volna a közelébe férkőzni. De egy boltban nem szólítottam volna le.

Maszturbált rá?

Tudtam. Tud-tam! Magát komolyan semmi más nem érdekli, csak az, hogy kivertem-e a legutolsó találkozásunk óta? Miért? Mit gondol? Hogy ott helyben elővettem, aztán hadd szóljon, csiticsaticsatt, durr, a mirelitbe? Jézusom!

Komoly előrelépés volna, ha legalább szexuális vágyat érezne valaki iránt.

Vágytam egy csavarbehajtóra, és megvettem. Nekem ennyi bőven elég egy vasárnapra.

Rendben. És a munkahelyén beszélgetett valakivel?

Maradjunk annyiban, hogy próbáltam.

És?

És lekoptattak. Nem is tudom. Az asszisztens, mintha undorodna tőlem, a többiek meg csak a főnököt látják bennem. De nem is baj. Úgysem bírom őket. Meg aztán miről beszélgethetnék velük? Pf. Tényleg nem bírom őket.

Miért?

Mert nem, és kész. Állandóan ott tömörülnek mindenhol. A folyosón, a dohányzóhelyen, mindenhol. Beszélgetnek. Fontos dolgokat intéznek. Ételszagot csinálnak. Állandóan aggodalmaskodnak, mintha rajtuk kívül semmi más nem létezne a világon. Aztán képtelenek kinyögni két értelmes szót, ha velem beszélnek. Tépkedik a bőrt az ujjukról, meg harapdálják a körmüket vagy, mit tudom én, hogy micsodát. Tikkelnek. Félrebámulnak. Ha meg rám néznek, akkor azt úgy teszik, mintha várnának tőlem valamit. Tényleg nem lehet kibírni.

És a többi vezető?

Ugyanez. Csak ők nem tépkedik az ujjukról, a mit tudom én micsodákat.

Az asszisztense miért undorodik magától?

Nem tudom.

Talán van valami elképzelése.

Valószínűnek tartom, hogy Andrásba szerelmes. Nem kizárt, hogy viszonyuk is van.

Jó nő?

Igen. De az a fajta, akit soha nem kedveltem.

Miért?

Az a fajta, aki nagyon sokra tartja magát. Nem tudnám megmondani. Az iskola legjobb nője, a főiskola legjobb nője, közben meg egy csődtömeg. Egy odvas deszka. Aki emiatt szorong ugyan, de az önbecsülése nem engedi, hogy megcsináltassa a melleit.

Sajnálja, hogy nem magával van viszonya?

Nem.

Tényleg?

Tényleg.

De, hisz jó nő! Még, ha nem is szimpatikus magának.

Most tényleg ostromolnom kéne egy ilyet? Miért? Egyszerűen nem érdekel.

Hogy zajlik a kommunikációjuk?

Kérdezek, válaszol. Mondok neki valamit, és megcsinálja. Ennyi. De elég flegma.

És nem idegesíti a flegmasága?

Ja, már megszoktam.

Értem. És mit csinált az irodában? Rajzolt? Azt ígérte, hoz nekem szuperhőst.

Akartam, de semmi nem jutott az eszembe. Azt hiszem teljesen kiégtem. Ilyen még soha nem fordult elő velem.

Szóval idegesítik a kollégái. Az asszisztensével, aki elviekben a legközelebbi munkatársának kellene, hogy legyen, kölcsönösen utálják egymást. Bezárkózik előlük az irodájába.

Igen. Ügyesen összefoglalta azt, amit már elmondtam.

Andor. Kivételesen szeretném, ha most figyelne rám.

Figyelek.

Biztos?

Most ezt miért kérdezi? Komolyan mondom, nem értem, hogy miért kell ezt csinálnia?

Egy zacskó van a fején, csak azért kérdeztem.

Figyelek.

Először is: komolyan aggaszt, ahogy minden érzését, legyen az vágy, düh vagy bármi, elfojtja magában. Ennek nem lesz jó vége. Maga is csak ember! Miért szégyelli őket? Miért nem éli át a saját érzéseit?

Pont az a bajom, hogy tökéletesen átélem a csődömet.

Úgy, hogy sírdogál egy kicsit?

Mondjuk.

Mint egy szűzlány?

Ne legyen ilyen.

Mit gondolna magáról a lánya, ha tudná?

Hogy apa sokat szenved anya miatt. Szegény apa! Apának nehéz.

Apa nem azért sír, mert elhagyta anya, hanem azért, mert mélységesen meg lett sebezve a férfiassága. Aztán el is hitte, hogy egy szűzlány.

Azért elég kellemetlen, hogy sérteget.

Ugyan már! Andor! Gyerünk, ébredjen már fel! Brühühü, kicsi a péniszem. Brühühü, elhagyott a feleségem.

Nem. Kicsi. A péniszem.

Tudom. És maga is tudja, hogy nem azért hagyta el a felesége.

A lényegen nem változtat.

Azért hagyta el magát, mert nem szerette. Soha nem is szerette magát. És ezért fél kimutatni az érzéseit. De még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a feleségének sem mutatta ki, legalábbis nem őszintén.

Lehet.

Megjátszotta magát?

Nem tudom, mire gondol.

De pontosan tudja. Maga állandóan megjátssza magát. A cinikus fiú. A tépelődő férfi. A laza srác. A kiégett értelmiségi. A kis péniszű, sebzett szerető. Az áldozat, a tettes, folytassam még?

Ilyen sokoldalú lennék?

Maga egy sikeres ember. Lehet, hogy nem így gondolja, de ez az igazság. Eljutott egy olyan pozícióba, ami keveseknek sikerül. Gondolt már rá, hogy ez miért volt lehetséges?

Mert én nem tépkedem az izéket az ujjaimról beszéd közben?

Érzékeltem a felhangot, de akár hiszi, akár nem, pontosan így van. Mert alapvetően, sok emberrel ellentétben, tehetséges, és nem félt sohasem megragadni a lehetőséget. De ha jobban belegondol, a magánéletében is meg akart küzdeni a démonaival! Ember! Szorong a szerepléstől, mégis eljárt a színjátszó körbe, hogy közel legyen a vágyott nőhöz. Tudta, hogy nem szereti magát Ivett, mégis vállalta a kockázatot, és adott egy esélyt a kapcsolatuknak! Soroljam még? Maga nem vesztes. Csak éppen belefásult a küzdelembe. Ezért is mondom, hogy inspirációra van szüksége, hogy feltámasszuk a harci szellemét.

Nincs harci szellem. Diffundált. Semmire nem mentem a küzdelmeimmel. Érti? Semmire. Kiprovokáltam a kudarcokat, aztán kész. Minden megy nélkülem is. A feleségem élete, a cég, minden. Még a saját életem is megy nélkülem.

Most sír?

Nem.

Andor, meg fog fulladni attól a szartól a fején.

Már jobb.

Teljesen hiperventillál.

Nincs semmi.

Azt mondta, hogy minden megy magától.

Igen.

És a lánya?

Ne keverjük bele!

Mibe? Az életébe?

Igen. Az életembe.

Ez lehetetlen.

Én, Vincenti Andor, nem az a Vincenti Andor vagyok, aki Vincenti Napsugár apja.

Hanem? Vincenti Napsugár apja egy robot?

Igen.

De mégis milyen Vincenti Napsugár apja?

Vincenti Napsugár apja egy normális ember!

Mi az, hogy normális?

Hogyhogy milyen? Nem olyan, mint Vincenti Andor, aki nem Vincenti Napsugár apja!

Nem értem.

Nem baj.

Andor, kérem, ez fontos.

Szerintem meg nem.

Tudja mit? Maga csak Vincenti Napsugár apja lehet, érti?

De én kurvára nem vagyok azonos Vincenti Napsugár apjával!

Nem értem.

Ha azonos volnék vele, most nem ülnék itt egy zacskóval a fejemen!

Máshogy kérdezem. Milyen szokott lenni, ha épp Vincenti Napsugár apja?

Tüttürütütürüü.

Vincenti Napsugár apjának gondolom nincs pénisze. Vincenti Napsugár apjának nincsenek szükségletei. Vincenti Napsugár apjának nincsenek vágyai. Vincenti Napsugár apja kiegyensúlyozott a vágytalanságában. És gondolom Vincenti Napsugár apja azonos Vincenti Ivett férjével. Jól gondolom?

Blá, blá, blá.

Vincenti Apuka és Vincenti Mintaférj olyan, mint amilyennek szerette volna látni az apját? Andor! Kérem!

Nem! Kurvára nem olyan! Hanem olyan, mint ő! És kurvára olyan, mint ahogy elképzeltem, milyennek kell lennie egy kibaszott férjnek és apának! Érti? Érti? Vincenti Napsugár apja, alias, Vincenti Ivett férje, az én apám! Akihez még csak hasonlítani sem hasonlítok, mert én nem tudok olyan lenni, mint ő!  Az apám, aki negyvenöt éve él boldog házasságban a feleségével, az én anyámmal, és ugyanolyan boldogok, mint az első percben! Az apám, aki eleve úgy született, hogy tehetsége van egy csomó dologhoz, és aki, pontosan tisztában van a saját képességeivel! Az apám, aki erős, mint a kőszikla, és mindig a legjobb döntéseket hozza! Az apám, akivel soha nem volt téma a szexualitás vagy a nők, mert el sem tudta képzelni, hogy ezzel valakinek problémája lehet! Az apám, aki nem veszít, csak hagyja nyerni a másikat! Az apám, akinek mindenkihez van egy jó szava, akit mindenki szeret és elismer! Az apám, aki rendes és jó, törekvő és boldog! Az apám, aki nem csak hordja, hanem viseli a ruháit, aki nem leül, hanem helyet foglal! Az apám, aki kitalálja, hogy mivel lehet boldoggá tenni a másikat, és lovagolni viszi az unokáját! Az apám, aki nem igen korlátoz semmi fontos dologban, és rám bízza a döntéseket! Az apám, akinek szánalom csillog a szemében, ha találkozunk! Az apám, aki a mai napig napirend szerint éli az életét! Az apám, aki élvezi az életét, és aki hatvanöt évesen Rómába megy pihenni a feleségével! Az apám, aki robogót bérel a Colosseumnál! Az apám, aki képes egyetlen pohár bort inni! Az apám, aki csak akkor beszél, ha van is mondandója! Az apám, aki komoly ember! Az apám, akivel lehet bolondozni! Az apám, aki a legjobb iskolákba íratja a gyerekét! Az apám, akinek nincsenek csapongó vágyai, mert nincs mire vágyakoznia, érti? Érti? Az apám, akiről a reklámok apafiguráit mintázzák! Aki a lemenő vagy a felkelő nap fényében, tökmindegy!, könnyű pulóverrel a nyakában sétál a parton, mert megteheti, hogy ott sétálgasson, hiszen már megteremtette még az unokájának is a kibaszott jólétet! Az apám! És én nem tudok olyan lenni, mint ő, pedig olyannak kellene lennem, mert az volna a normális! Érti?!

Jobban, mint gondolná. De szerintem vegye le azt a szatyrot a fejéről. Alig kap levegőt.

Pont eleget, bassza meg.

Meséljen még az apjáról!

Az Isten szerelmére, most meséltem el róla mindent!

Szorongott attól, hogy az apja túl sokat várt magától?

A minimumot várta el tőlem, hát nem érti? Csak az a minimum szerencsétlenségemre a tőlem elvárható maximum.

Nem egészen értem.

Mert magának is a lehető legtermészetesebb ez az egész.

Mire gondol?

Hogyhogy mire? A középosztályra. A tervezett életútra. Azért nem érti, mert maga zsigerből árasztja a polgári identitást.

Maga is középosztálybeli, de engem nem az ideológia érdekel, hanem az apjával való közvetlen viszonya.

Elmondtam már. És ugyanúgy, ahogy az apám, maga sem érti. Az apám normákban gondolkodott, és nem fért a fejébe, hogy valaki, pontosabban én, ennyire nehezen tanulja meg ezeket. Hogy valaki számára ezek nem természetes dolgok, egyáltalán, hogy ezeket tanítani kell, és, hogy nem belülről fakad az igény a maximumra.

Mit ért normák alatt?

Ilyen szavakat nem használunk. Így nem viselkedünk. Ilyen ruhákat nem hordunk. Törődünk magunkkal, törődünk a környezetünkkel, törődünk a lelkünkkel, a testünkkel és a szellemünkkel. Neveljük. Úgy neveljük, ahogy azt kell. Ismerni kell a mértéket. Fel a fejjel, ki a mellel! Gondolkozz, mielőtt kinyitod a szádat! Tudd, mi mennyit ér! Aztán, amikor már úgy tűnt, hogy kitűnően tudom a leckét, jó alaposan magamra hagytak, hogy döntsek mindenben én, mert képesnek kell lennem dönteni.

És?

Elég lett volna, ha szeretnek. Ennyi.

Bizonyára szerették és szeretik.

Igen. De nem úgy, és nem annyira, ahogy az nekem jó lett volna.

És úgy érzi, hogy rossz döntéseket hozott?

Ezt most remélem, nem komolyan kérdezi!

De.  A lehető legkomolyabban!

Atyaég, maga szerint itt ülnék, ha jó döntéseket hoztam volna?

Szóval, akkor úgy gondolja, mindig rossz döntéseket hozott?

Csakis.

Miért?

Mert a döntéseim mögött nem én álltam, hanem apám, anyám, és a környezetem. De ezt már elmondtam.

Ingerült?

Szó, mi szó, kezdem elveszteni a türelmemet. De, ha megkérdezi, hogy miért nem úgy döntöttem, ahogy én akartam, nem is tudom, lehet, hogy meggyilkolom.

És maga kimutatta a szeretetét a családjának?

Persze. Egy nagy szeretetáradás voltam.

Az mit jelent?

Nézze. Kimutattam. Jó? Ahogy azt otthon láttam.

A szeretethez hozzátartozik az őszinteség is. A szeretet hozzátartozik a súrlódás is, de a másik elfogadása is. A kompromisszumok.

Aha. Akkor nem.

De miért nem?

Nézze. Apámnak volt öt rend szürke, egy fekete és egy sötétkék öltönye. Fehér vagy fekete pólókat hordott, és a zoknija sohasem volt világosabb árnyalatú, mint a nadrágja. És ugyanúgy, ahogy soha nem evett halat késsel, az sem fordulhatott elő, hogy eltérjen a napirendjétől. Egy kibaszott napirendi pont ne tülekedjen a szánalmas kis érzéseivel.

Szürke öltönyök?

Szürke öltönyök.

Nem találja különösnek, hogy maga is szürke öltönyöket hord?

Milyet hordjak? Pirosat?

Tetszik magának?

Szeretem őket, oké? Biztonságot adnak.

De miért pont szürkék?

Ember, mi ez? Divattanácsadás?

Csak azért kérdezem…

Mert az apámnak is, tudom, pontosan tudom, miért kérdezi. De, ha tudja, ne kérdezze, legyen olyan jó, és ne kelljen rojtosra beszélnem a nyelvemet.

És milyen Vincenti Andor, ha nem Vincenti Napsugár apja maga szerint?

Egy tépelődő férfi? Vagy csak egy cinikus fiú?

Andor.

Mindennek az ellentétje. Nem tudom. Az, aki mekegve sírdogál, meg a nadrágon keresztül bökdösi az álló farkával a lányokat lassúzás közben. Aki hozta az elvártat, de mást, semmit. Milyen lenne. Nincs elég hely neki bennem, és ezért klausztrofóbiás.

Tudja, hogy most először volt teljesen őszinte hozzám?

Leszarom. Attól még nem lett jobb. Attól még nem változott semmi.

Az első lépésnél még senki nem tudja, hogy az egy nagy út kezdete.

Jaj.

Minden nagy út, az első lépéssel kezdődik.

Remek.

Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de attól még igaz.

Bruce Lee?

Konfucius.

Aha.

Gondolt már rá, hogy a problémái tulajdonképpen csak átmenetiek?

Durva átmenet ez a negyven év.

Teljesen természetes, hogy kérdéseket tesz fel magának. Teljesen természetes, hogy a kérdésekre nem találja a választ, és teljesen természetes, hogy ettől szenved, hogy úgy érzi: kiüresedett. Mindenkivel előfordul.

Nem is hiszi, mennyivel könnyebb most.

Még csak nem is tudja, de igaza van. A világ működik maga nélkül is. Működik az apja vagy éppen nélkülem is. A kérdés csak annyi, hogy részt vesz benne, vagy csak elvegetál. A világ, és az élet is tele van szépséggel! Éppen ideje lenne újra felfedeznie! Hagyja átáramlani magán a világot!

Ez elég ezoterikusan hangzott. De attól tartok, ez lehetetlen.

Miért mondja ezt?

Katolikus vagyok. Rajtam csak úgy nem áramolhat át a világ minden további nélkül.

Ezt ki mondta?

Ezt én mondom, a megsebzett péniszű szerető.

Andor! Ennél egyszerűbb a dolog.

Mire gondol?

Egyszer az életében hallgassa meg Vincenti Andor hangját.

Várjon!

Igen?

Pszt!

Mit csinál?

Csitt! Sajnálom, de semmi.

Hiába is ironizál, pontosan tudja, hogy mire gondolok.

Nem lehetne, hogy valahogy megsemmisítsük Vincenti Andort, és a helyére állítsuk Vincenti Napsugár apukáját? Higgye el, könnyebb volna.

Attól tartok az lehetetlen. De ne féljen, mert van megoldás. Egyszerűen inspirációra van szüksége, ennyi.

És? Hogyan?

Mi a véleménye a könnyű drogokról?

Semmi.

Próbálta már?

Az egyetemen szívtam egyszer, de rápiáltam, és eléggé kiütöttem magam. Ha jól rémlik, belehánytam valakinek a táskájába.

Én alapvetően nem támogatom a bódító hatású szerek használatát, de úgy vélem, időnként szükséges megtapasztalni az ősi élményeket. Lebukni az ösztöneink és a lelkünk legmélyére, és kiszabadítani magunkat a civilizációs üledék alól.

Én csak egy nyomorult hobbit akartam.

Az úgy elég nehéz lesz, ha nem érdekli semmi.

Bor.

Az alkohol elbutít. Elnehezít. Csak még mélyebbre ássuk vele magunkat az üledék alá. De mi a véleménye a marihuánáról?

Love, peace? Nem tudom. Tényleg nem emlékszem.

Kipróbálná újra?

Lehet, igen. De honnan szerezzek?

Erre ne legyen gondja. Szívesen segítek. Sajnos csak a piaci árnál jóval drágábban tudom adni, de azt hiszem, ez érthető. Nem ez a főprofilom.

Maga mindig meglep.

Ha gondolja, itt van. Vegye el. Preparáltam egy titkos, dél-amerikai recept alapján, hogy ne okozzon kábultságot, és, hogy teljesebb legen az élmény. Próbálja ki. Figyelje magát.

Ezt a preparálást egy továbbképzésen tanulta?

Mondhatjuk.

Nem is tudom.

Semmi nem kötelező.

Végül is.

És ne feledje: magát sok ember irigyli. Erre gondoljon. A maga életével minden a legnagyobb rendben van, csak ezt nem meri még magának sem bevallani. Ne korlátozza magát, épp elég korlátozó körülmény van az életben amúgy is.