Pénteken épp csak beugrottam az irodába, hogy megmutassam magam az asszisztensnek, illetve, hogy jól kiosszam egy-két ostobaság miatt. A hülye kis kurva, bizonyára már alig várta, hogy visszatérjen a hős lovagja.

Egész nap csak sétálgattam, és figyeltem az embereket. Megebédeltem egy grúz étteremben, utána pedig beültem egy kávézóba. A lehetőségekhez képest egész nyugodtnak éreztem magamat. Persze a szorongást teljesen nem tudtam kiirtani, de az elégedettségemhez meglepő módon elég volt annyi, hogy elfedjem egy marék nyugtatóval. A prezivel kapcsolatban megtettem mindent, ami csak tőlem telett.

Ültem a kávézóban, olvasgattam, amikor egy ismerős hangra lettem figyelmes. Nem voltam benne biztos, ezért aztán kénytelen voltam átkukucskálni a hátam mögött lévő bukszus ágai közt, hogy meggyőződjek róla, de igen, jól hallottam, a terapeutám ült mögöttem egy másik férfival. Füzetek, könyvek, szótárak voltak az asztalukon.

Hogy mik vannak! Az öregfiú úgy tűnik különórákat is vállal.  Mit taníthat?

Akkor folytassuk.

A lehető legkisebb feltűnést keltve átleselkedtem. Az ismeretlen férfi ült velem szemben, aki lassú, iskolás tempóban felolvasott.

Guten Tag, Anna! Willkommen in Leipzig! Guten Tag, Martina! Endlich bin ich da!

Németet. Atyám, ebből tanultunk mi is a gimiben, a mai napig tudom kívülről, aztán egy szót nem beszélek németül. Hogy is van tovább? Wie war die Reise? Danke, gut, nur anstrengend. Lektion 1. Rémes.

Hallja a különbséget? Nem egyszerűen Martina, hanem Mártíína. És nem endlik bin ik da. Próbáljuk meg még egyszer!

Nem ő tanul, hanem őt tanítják!

Hahaha!

És milyen béna!

Fizettem, majd kilopakodtam a helyről. Valahogy rossz érzésem volt ettől az intermezzótól. Nem tudtam megmagyarázni miért, de határozottan el volt rontva a napom.