Csupa várakozás voltam, alig bírtam magammal egész nap.

Beálltunk az egyik büféhez a sorba, mert megígértem, hogy kivételesen ehet egy fagyit ebéd előtt. Előttünk egy népes család várakozott, nem lehet igaz, disznóék feljöttek az állatkertbe, csak be ne zárják őket a simogatóba. Apa, anya, nagymama, kisfiú, kislány, még kisebb kisfiú, csecsemő. Látszott, igyekeztek megfelelően felöltözni. Igyekeztek, de nem sikerült. Próbáltam továbbtársalogni Napsugárral, de egyszerűen alig hallottam még a saját hangomat is, mert ezek egyszerre beszéltek, és olyan hangerővel, mintha csak a legelőn volnának. Nem csak előttünk voltak, hanem mellettünk és mögöttünk, atyaég, tulajdonképpen ilyen disznók vesznek körül minket mindenhol. Az egyik kis rohadék, miután megkapta a jégrémét, a folyamatosan érkező szülői instrukcióknak megfelelően igyekezett arrébb állni, ám amikor elhaladt mellettem, végighúzta a kabátomon az édességet. Vörös, ragadósan nyúlós csíkot húzott a törtfehér kabátomra.

Napsi nevetgélt, én meg igyekeztem letörölni valahogy az eperfoltot.

Ó, a kis rohadék! A kis dagadt balfasz!

Az anyakoca észlelte a dolgot, és kézen fogva a kis süldőt, odajöttek hozzám.

Ottóka szeretne valamit mondani Önnek. Ugye Ottóka?

Ottóka, te kis balfasz, hát mit szeretnél nekem mondani?

Bocsánatot kérek. Nem szándékos volt.

Kit érdekel, te kis szánalmas pöcs! Ez egy kibaszott Burberry ballonkabát, és annyiba kerül, amennyi pénzt még nem láttatok együtt!

Nem történt semmi. Előfordul.

Nem akartam összekenni a ruháját!

De összekented! Te kis vinnyogó szarzsák! Az a helyzet, hogy kurvára összekented!

Ugyan. Nem probléma. Igazán illedelmes kisfiú.

Kis fasz!

Köszönöm. És még egyszer az elnézését kérjük!

Húzzatok már a picsába!

Semmiség.

Vettünk két fagyit, és leültünk az árnyékba. Figyeltem disznóékat, akik kicsit távolabb dagonyáztak az árnyékban. Tulajdonképpen irigyeltem őket. Nagyon boldognak tűntek. Összekuporgatták a pénzt, és felvonatoztak a fővárosba, hogy a gyerekek megnézhessék az állatkertet. Biztos nagyon örültek. Életre szóló emlék. Milyen lehet az apa? Milyen lehet az anya? Milyenek lehetnek a gyerekek? Vajon hálásak azért a kevésért is, amit kapnak egymástól? Jó testvérei lehetnek egymásnak? Bizonyára igen. Anyuci alighanem olyan munkát vállalt, hogy mellette teljes erőbedobással tudjon a gyerekekkel és a ház körüli teendőkkel foglalkozni. Apuci? Apuci szerelő vagy valami ilyesmi. Traktoros. Naponta tíz-tizenkét órát robotol, amire hazaér, már dögfáradt, miközben bekanalazza a vacsoráját, a család áhítattal figyeli. Teljesen természetes, ha a kívánatosnál egy kicsivel többet iszik. Ez épp olyan természetes, mint hogy dohányzik. Hétvégén a háztájiban dolgoznak. Nem csak ő és anyuci, hanem mindenki. Feladatok vannak, és ezeket a feladatokat el kell végezni. Nem hinném, hogy bármelyikük meg merné kérdőjelezni ezt a rendet. Apuci épp úgy nem, mint a többiek. Feladatok vannak, és a házastársi együttlét, a borivás, a gyereknevelés ugyanúgy feladat, mint a kerti munka. Komolyan veszik az életet, és komolyan veszik a büntetéseket is. Vajon verheti a gyerekeket? Szerintem csak okkal. Komótosan üti őket, ha valami rosszat csináltak, és miután végzett, a gyerekeknek meg kell köszönniük a verést. És ezt normálisnak találják, mert tudják, hogy a bűnre rögtön ott a büntetés. A gyerekek jól tanulnak, de ezért nem jár szapora dicséret, mert ez a normális. Azért a szülők büszkék rájuk. És a gyerekek is büszkék a szüleikre. Bármelyiket kérdeznéd bármiről, ugyanazt válaszolnák. Ők nem csak egy család tagjai, hanem tulajdonképpen egyazon lényeg különálló megjelenései. Az ilyen emberekre szokás mondani, hogy jó emberek.

Jól összekenték a kabátomat is.

Előző este kezdtem elveszteni az önkontrolt, miután hazaértünk Napsugárral, és végtelennek tűnő lassúsággal a lefekvéshez készülődtünk. Vásároltunk neki egy csomó dolgot a Lovasok Boltjában, kobakot, csizmát, lovaglópálcát, meg mindenféle szir-szart, amikről azt sem tudtam micsodák, és bár a vacsoránk kifogástalanul sikerült, az est végére mégis kezdett elegem lenni az egészből. Szerettem volna, ha minél előbb megfürdik, aztán lefekszik aludni. Rá akartam gyújtani, inni akartam egy vödör vodkát, egyedül akartam lenni. De ő beszélgetni akart velem. Miről? Az anyjáról. Álltam az ágya mellett, fogta a kezemet és úgy kérdezgetett. Bassza meg, hát mit lehet tenni ilyenkor? Legszívesebben rákiabáltam volna, hogy aludjon már, az Isten szerelmére, aludjál már, de csak hallgattam, és kelletlenül válaszolgattam neki. Aznap jött haza, mégis, mi más csinálhattam volna? Hogy szerettem-e az anyját. Szerettem a melleit, szerettem a seggét, szerettem, hogy megfordulnak utána a férfiak. A vágyaimat szerettem benne, hogy lám, itt van a kis Vincenti Andor a nyolcadik céből, és olyan nője van, amilyen neked soha nem lesz. Tehát nem, nem szerettem. Persze. Hogy őt szerette-e? Igen. Akkor miért hagyta el? Mert annyira meggyűlölt, hogy inkább lemondott róla, csak, hogy soha többé ne kelljen látnia engem. Mert olyan helyre ment, ahová nem követhettük. Miért hagyott el engem? Hogy miért? Mert a hiénanőstények bármelyik hímmel képesek összeállni, de szaporodni csak nehezen tudnak, ugyanis a pénisz-szerű csiklón való behatoláshoz nagy szakértelem szükséges, ugyanis ez, csak bizonyos testtartásban lehetséges. Mert így alakult. De most már aludjál. Ő örül annak, hogy így alakult. Szeret velem lenni. Nagyon boldog. Így jó. Szerencsés. Nem, az én vagyok. Olyan férjet szeretne majd magának, mint amilyen én vagyok. Bebaszna. Imádkozik értem minden este. Ez igazán kedves. Már alig várta, hogy itthon legyen velem. Aludjál kicsikém. Biztosan nagyon fáradt vagy már. A papa nagyon aggódott érte. Miért? Mikor? Mármint a vonatút miatt. A papa mindig aggódik. Ez most miért mondom. Miért, nem vetted még észre? Nem. Mindegy. Gondoltam már arra, hogy milyen lenne az életem, ha ő nem lenne itt nekem? Most már rég dohányoznék az erkélyen, és a párás vodkáspoharat a halántékomhoz szorítanám. Nem, erre nem is szabad gondolni. Erről ne is beszéljünk inkább. Nem akarok-e ott aludni a szobájában. Nem. Miért aludnék ott? Mostanában rosszakat álmodik. Nem kell rosszakat álmodnod, mert itt vagyok, és megvédelek. Az jó. Igen. Most már aludj. Ne hagyjam ott a sötétben, szépen kér, de ne hagyjam ott. Jó. Meséljek neki valamit. Mi a bánatos Úristent meséljek? Mit? Valamit. Nem jut eszembe semmi. Kár. Mesélj inkább te nekem. Mit? Valamit. Jó. Emlékszik, egyszer nagyon régen, sétáltunk az utcán, és észrevettünk egy földön fekvő férfit, aki alig volt felöltözve, pedig tél volt. Én hívtam a mentőt, mert senki nem segített neki. A kabátomat is ráadtam, amíg kiértek, azzal volt betakarva. Hogy te mikre emlékszel! Csak azért adtam rá, mert ott voltál velem, egyébként hagytam volna a fenébe. Tényleg volt ilyen! Szerinte ott halt volna meg, ha én nem vagyok. Biztos kihívta volna más is a mentőket. Nem baj, attól még sokszor eszébe jut. Apa? Igen? Semmi. Csak. Olyan. Furcsa. Tábor. Ló. Minden. Nincs.

Jó lett volna a tetőn. Milyen lehet éjjel? Mintha az űrben lebegnél.

Elaludt, én pedig töltöttem magamnak egy vodkát, és rágyújtottam. Már nem is esett olyan jól, mintha csak simán elaludt volna.

Olyan volt, mint annak idején, amikor alig vártam, hogy elaludjanak az anyjával, én meg maszturbálhassak. Kitipegett a szobájából, alig bírtam valamit magam elé kapni, na, mi van kislányom, mi a baj? Nyugtatás, simogatás, mese, tente, baba, tente. Utána kifejezetten rosszul esett a dolog. Sírtam is volna olyankor, amikor lefeküdtem? Nem tudom.

Apa, pisilnem kell.

Jó, nekem is. Menjünk.

A mosdó koedukált volt. Pont akkor léptünk be, amikor az anyakoca beügetett az egyik fülkébe. Szórakozott spinkó, otthagyta a csap mellett a táskáját. Napsi elment pisilni, én meg kivettem a nő táskájából a pénztárcát, és kihúztam belőle a pénzét, aztán visszadobtam üresen. Pont jókor, éppen akkor zártam be magam mögött a fülke ajtaját, amikor valaki bejött. Anyakoca ki, matatás, kézmosás, ajtócsukódás. Mennyi volt nála? Tizennégyezer.

Csóró.

Maradjunk annyiban, hogy ez a tisztítás ára.

Lesz majd nagy értetlenkedés, amikor észreveszik! Höhö.

Az állatkertből elsétáltunk egy jó kis spanyol étterembe. Napsi csodálkozott. Tegnap olasz, ma spanyol?

Miért nem jártunk régebben is ilyen helyekre?

Nem tudom.

Tapas. Gazpacho. Valenciai paella. Jerez. Kávé.

A késői ebéd végére kiment belőlem az anyag.

Ültem, és néztem a kislányomat.

Valamit mesélt. Nevetgélt.

Nevetgéltem én is.

Egészen gyorsan elment ez a nap.