Ki az?

Andor vagyok. Nyisd ki!

Atyaég Andor, mit keresel itt?

Most beengedsz? Vagy itt mondjam el, hogy miért jöttem?

Persze, gyere be, ne haragudj, csak épp fürödtem. Csak most értem haza.

Köszi. Nem akarlak feltartani.

Mondjuk tényleg fáradt vagyok, de ne viccelj már.

Igazán köszi, tényleg.

Gyere, ülj le, felöltözöm és jövök azonnal. Kérsz valamit?

Nem. Köszönöm, de nem.

Biztos? Kávé? Konyak? Víz?

Nem. Tényleg.

Valami baj van?

Miért kérdezed?

Csak úgy tűnik, mintha ideges lennél.

Nem. Az égvilágon semmi.

És? Miről van szó?

Csak a segítségedet szeretném kérni. De majd mindent elmondok.

Személyes vagy szakmai ügy?

Is-is.

Nagyon titokzatos vagy.

Mindent el fogok mondani. Csak öltözz fel nyugodtan.

Oké. Egyébként honnan tudod a címemet?

Nem tudtad? Én mindent tudok.

Jó neked!

Szerintem is.

Akkor érezd magad otthon!

Hátat fordított, én meg komótosan felhúztam a két gumikesztyűt, elővettem a kötelet, és hangtalanul utána osontam. Milyen elbizakodott volt! Milyen rohadtul elbizakodott volt! Kedvem lett volna belesúgni valamit a fülébe, szerettem volna látni az arcát, de tisztában voltam vele, hogy az időpont nem volt épp ideális a parttalan kéjelgésre.

Tulajdonképpen el is engedhettem volna.

Megtehettem volna.

Borzasztóan érdekes helyzet volt. Egyre csak arra gondoltam, hogy mire gondolhat abban a pillanatban, amikor gyanútlanul, mit sem sejtve, előttem sétált.

Mire gondolhatott abban a pillanatban? Arra, hogy mit kereshet itt, jaj, mit akar ez a barom? Ráadásul ilyenkor? Rossz előérzete lehetett? Valami gyanú a legmélyebb ösztöneiben, a csontjai belsejében? Vagy pusztán csak gépiesen végezte a teendőit, rakta egymás után a lábait, egy méter, két, méter, ki fogom nyitni a szekrényt, fel fogok öltözni, és kész?

Ez az utolsó pillanat, barátocskám, és még csak nem is tudsz róla!

Ott ment előttem, akár a szeplőket is megszámolhattam volna a vállain, és szinte vissza kellett fognom magamat, hogy ne simítsak végig a hátán, hogy letöröljem róla a vízcseppeket. Ha egy kicsivel közelebb hajoltam volna, érezte volna a leheletemet, talán az egyik kóbor hajszálam még meg is csiklandozta volna, és ha megérzi, nem tudta volna mire vélni a dolgot, bizonyára csodálkozóan visszafordul, ej, mi ez? Mi történik? A zoknim vizes lett, a parkettán filigrán nedvességfoltokat hagyott a talpa, ejnye, még elcsúszunk. A nyakába dobtam a kötelet, és áthurkoltam rajta kétszer. Csak egy pillanat volt az egész. Tisztaerőből megrántottam, és a földre vittem. Olyan könnyű volt az egész, hogy még magam is meglepődtem. Szinte nem is volt súlya a testének, úgy éreztem, mintha csak egy tojáshéjat táncoltatnék az ujjaimon.

Rátérdeltem a hátára, de még nem húztam meg a hurkot teljesen.

Mennyire jó érzés!

Sajnáltam, hogy nem vagyok én is meztelen. Összeért volna a bőrünk, és igazán érezhetett volna engem. Leereszkedtem a térdelőállásból és terpeszben ráültem a hátára. Erekcióm volt. Milyen hülyén kapálózott! Milyen szánalmasan kapálózott! Megpróbált belekapaszkodni a kötélbe, de nem igen tudott erőt kifejteni. Vajon akkor már tudatosult benne, hogy mi történik? Tudta, hogy meg fog halni? Csodálkozott, hogy megölöm? Vagy csak értetlenkedett?

Vigyázni kell, mert az adrenalin hihetetlen erőt adhat.

Mit hittél, mi? Mit? Hogy hagyni fogom, hogy kicsinálj? He? Ezt hitted? Dugtad az asszisztenst, aztán utána jót röhögtetek, hogy nekem annyi? He? Válaszolj, a kurva anyádat, nem hallod? Ezt hitted? Hogy hagyom, hogy a helyemre állj? Mi?

Nem. Nem. Tudom. Miről. Andor. Nem. Kapok. Levegőt.

Azt hiszem, ez elkerülhetetlen, ha az embert épp megfojtják, te kis pöcs! Na? Milyen érzés? Mi? Milyen, amikor hátulról támadnak, mi?

Nem. Tudom. Andor. Miről.

Nem? Nem? Nem? A kis terveidről beszélek, te kibaszott fattyú. Mindent tudok, érted? Mindent! Én vettelek fel, én toltam széket a picsád alá, te nyomorult! Ki akarsz csinálni? He? Ki akarsz csinálni? Akkor rajta! Gyerünk!

Andor. Ne. Kérlek.

Harcolj, te kis nyálas buzi! Most itt az alkalom! Harcolj! Tönkretennél? Tönkretennéd a lányom apját? He? Ez volt a terved? Hogy tönkretegyed a lányom életét is? Mi? Elvennél tőlem mindent?

Kérlek.

Mire kérsz? Mi? Mire? Azért vagyok itt, hogy megöljelek, te féreg! Érted, amit mondok? He? Milyen érzés, mi? Milyen?

Ne.

Ha tudnád, milyen régóta vágyom erre! Ha tudnád, milyen régóta! Felvettelek, te meg elárulsz? Kiröhögsz a hátam mögött? He? Igen? Elvennél tőlem mindent? Akkor küzdj meg érte!

Andor. Kérlek.

Milyen érzés? Milyen érzés, amikor fogy a levegőd, és nem tudsz semmit csinálni, mi? He? Na? Milyen tehetetlennek lenni? Mi? Na? Milyen? Milyen? Milyen, amikor menthetetlen minden? Amikor már nem tudsz semmit visszacsinálni? Könyörögnél? He? Könyörögnél, hadd tedd rendbe a dolgokat? Átértékelnéd már az egész életedet, ugye? Már a kevesebb is elég lenne, mi? Már elég lenne pusztán a napfény, meg a nyugalom! Elég lenne az élet, meg a csendes délutánok, he? Na? Milyen? Milyen halandónak lenni? Egy halandó, szardarabnak? Most már rimánkodnál, ugye? Kúsznál-másznál előttem, csakhogy legalább az életed megmaradjon, ha? Már elég volna, hogy csak ehess, ihass, lélegezz? Nem gondoltad volna, hogy úgy fogsz megdögleni, mint egy kutya, mi? Pontosan úgy, mint egy kivert, rühes dög! Ha? Mire gondoltál, mi? Mégis mire? Hogy képzelted el a halálod? Öregen, mint egy patriarcha, a családod gyűrűjében? Ugye így tervezted? Egy sikeres, hosszú és teljes élet végén, végelgyengülésben? Hogy a halálod után, majd a fotóid előtt gyűlnek össze a hálás leszármazottak? Ha? Hogy a hálás leszármazottak majd hódolnak a klánvezér ikonja előtt? Mit hittél? Hát mit hittél, ki vagy te? Méltóságteljes halál? Azt akartad? Hát, nem. Nem, nem, nem. Pontosan úgy döglessz meg, mint egy kutya! És tudod mit? Mindenki, akinek csak számítottál, az fog majd az eszébe jutni, hogy úgy döglöttél meg, mint egy szánalmas kutya, mert a halálod ráfröccsen majd az emlékedre, te kis fasz! Ez fog eszébe jutni mindenkinek rólad! Hogy valami nem volt rendben a körülötted! Ott feküdt meztelenül, kötéllel a nyakában, nem is, mint egy kutya, hanem pont, mint egy disznó! Most már visítoznál? Visítoznál az életedért, ugye? Már nem akarnál patriarcha lenni, ugye? He? De áruld el nekem, áruld el, hogy amikor elképzelted a halálod, amikor arra gondoltál, hogy majd a halálos ágyadon fekszel, azok nem jutottak volna eszedbe, akiken addig átgázoltál, mi? Nem jutott volna eszedbe Vincenti Andor sem, akinek mindent köszönhettél! És nem jutott volna eszedbe Vincenti Napsugár sem, ugye? Akitől elvettél mindent! Azt hitted hagyom majd? Azt hitted? Minek tartottál engem? He? Minek? Egy szánalmas, magányos pojácának, akinek már mindegy? Annak tartottál ugye? Egy pojácának, akinek se stílusa, se igazi élete nincsen? Egy furcsa balfasznak, akit ki lehet röhögni a hát mögött? Akit ki lehet csinálni, mert úgysem számít senkinek? Aki nem számít? Aki fölösleges? Aki fölött már eljárt az idő? Hát fölötted járt el az idő! Ugye milyen szar érzés? Ugye? Remélem, lepereg előtted az életed! Rohadtul remélem, hogy most lepereg előtted az egész! Mint egy üres kertmoziban, és tudod, miért? Mert mindenki el fog felejteni! Remélem, hogy lepereg előtted, hogy még jobban fájjon! Te kis rohadék!

Andor. Bátyámként. Én. Soha.

Hát, a bratyó most kurvára ideges! Kurvára! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg!  Rohadj meg! Rohadj meg! Rohadj meg Andriska!

Vincenti Andor vagyok.

A KWLD csoport Ingatlanfejlesztő és Beruházási csoport értékesítési vezetője.

Vincenti Andor vagyok.

Apa.

Vincenti Andor vagyok.

Egy elégedett, kiegyensúlyozott középkorú férfi.