Az utóbbi időben, mintha untattam volna, legalábbis úgy tűnt, hogy az újabban felfedezett szórakozási formáink már nem kötötték le annyira, mint az első időkben.

A szurkálás másnapján például kitaláltam, hogy menjünk el vásárolgatni. Ezt-azt. És nem volt kedve. Pedig neki szerettem volna venni egy-két, nos, egy-két valamit.

Nincs kedve, nincs kedve, hát mi ez már?

Erélyesen megkértem, hogy legyen szíves, szálljon be abba a kibaszott autóba, és ugyan bírja már ki azt a kis időt, amíg elmegyünk vásárolni. Ültünk a dugóban, de szokásával ellentétben nem szólt egy szót sem. Hallgatott. Fejét az ablakhoz nyomva hallgatott. Kínomban azt mondtam neki, csak azért akartam, hogy eljöjjön velem, mert szeretnék magamnak egy lovaglócsizmát venni. Nem értek hozzá, és a segítségére volna szükségem. Talán, ha összeszedem a bátorságom, majd én is veszek pár lovaglóórát, hogy együtt lovagolhassunk. Persze ez nekem nem megy olyan könnyen, mint neki, de majd igyekezni fogok.

Az jó móka volna, nem?

Együtt lovagolni. Nem?

Napsi erre megenyhült.

Vettünk egy lovaglócsizmát, egy kobakot és egy lovaglópálcát, meg pár olyan bisz-baszt, amiről fogalmam sem volt, hogy mire valók. Napsugár elmagyarázta ugyan, de nem figyeltem. Bár tetszett a csizma brutalitása, a bőr és a kemény sarok erőt sugárzó, mi több: fenyegető kinézete, de elképzelésem sem volt róla, mihez kezdjek vele. Mert lovagolni eszemben sem volt. Ebben az egyben biztos voltam.

Mondjuk, meg kell hagyni, egészen izgatott lettem, amikor felpróbáltam a csizmát. Komolyan sajnáltam, hogy már nem elfogadott viselet a férfiaknál. Elképzeltem, ahogy döngő léptekkel megjelenek benne az irodában. Remek lenne! Azt hiszem minden reggel lenyalatnám Gyöngyvérrel. Aztán lehúzatnám, és kipucoltatnám vele. Vagy valamelyik másikkal.

Amire indulok, aztán ragyogjanak azok a csizmák!

A Lovasok Boltjából aztán, az eredeti terveimnek megfelelően, végül átszivárogtunk a Benettonba. Még az éjjel találtam ki, hogy a zsákmány gyanánt zsebre tett pénzből itt fogok vásárolni Napsugárnak.

Katasztrófa volt.

Még nekem kellett tukmálnom a ruhákat, rém kínos volt az egész.

Hiába dicsértük az eladóval, csak pofákat vágott végig.

Alig tudtuk elkölteni a pénzt.

Más örülne kislányom. Örülne, érted? Te meg itt pofákat vágsz. Nagyon rosszul esik ez nekem. Nagyon rosszul.

Vásárlás után szívesen mentem volna valahova vacsorázni, de Napsi megvétózta a javaslatot.

Végül engedtem. Nem akartam túlfeszíteni a húrt.

Hazamentünk, és a kérésének megfelelően rendeltünk egy pizzát, amit aztán DVD-zés közben megettünk. Zavart a dolog. Otthon épp olyan szótlan volt, mint amikor elindultunk. Megettük a pizzát, rémes volt, megittuk az üdítőt, borzalmas volt, megnéztük az általa választott filmet, unalmasnak találtam, és amikor vége lett, csöndben ültünk egymás mellett a kanapén. Már egészen besötétedett, csak a TV kékje világított.

Elaludt.

Reméltem, hogy még a film közben.

Bevittem a szobájába, és óvatosan az ágyába tettem.

Csalódott voltam, hogy nem sikerült felvidítanom, és fogalmam sem volt róla, hogy mivel érdemeltem ki a viselkedését.