Hazafelé beugrottam egy játékboltba. Arra gondoltam, veszek egy nyomdajátékot, de nem találtam. Az eladó csak kelletlenül válaszolgatott, azt mondta, ha nincs kirakva, akkor elfogyott, higgyem el, tényleg.  Nagy nehezen sikerült megkérnem, hogy nézze meg a raktárban, és bár bement a bolt hátsó részébe, láttam, hogy nem nézte meg, mindössze az ajtó mögött ácsorgott egy rövid ideig.

Nincsen. Válasszon mást.

Tébláboltam az üzletben, de igazából szörnyen csalódott voltam. Nem tehetek arról, hogy az eladó utálja a munkáját, minek megy az ilyen a kereskedelembe dolgozni? Végigjártam a sorokat, és szorongani kezdtem. Hatalmas volt a választék, de mintha a világ összes játékgyárából kizárólag a használhatatlan szemetet rendelték volna meg.

Én csak egy nyomorult kis nyomdajátékot szerettem volna.

Tüntetőleg vásárlás nélkül is kimehettem volna az üzletből, de végül mégis vettem egy Messerschmitt Bf-109 G-10-es modellt. 1:48-as méretarány, Revell. Külön kellett hozzá megvennem a megfelelő ragasztót, festéket és ecsetet, ráadásul a színek kiválasztásához sem kaptam segítséget.

Otthon kibontottam a dobozt, és akkurátusan elrendezgettem a konyhaasztalon a doboz tartalmát, illetve szépen sorba rendeztem a festékeket és a ragasztót. Elég egyszerű volt az útmutató. Óvatosan kitörögettem az első alkatrészeket a rácsból, és egy körömreszelő segítségével lesorjáztam a műanyag széleket. Számomra is meglepő volt, de élveztem a dolgot. Egész pofás volt, ahogy ott sorakozott előttem minden építőelem.

Még a végén modellezni fogok.

Az első lépésnél megfolyt a ragasztó, és az izzadt kezemből kicsúsztak az összekent komponensek. Amire rendbe hoztam valamennyire a roncsokat, az alkatrészeknek a fele odaragadt a használati útmutatóhoz, mert nem csavartam rá a tubusra a tetejét.

Legszívesebben felgyújtottam volna az egész lakást.

Vettem egy nagy levegőt, és mindent visszatettem a dobozba. Aztán leugrottam a kisboltba és vásároltam nyolc üveg vörösbort, két mirelit pizzát és egy karton cigarettát.