Nem ül le?

Nem. Nincs kedvem ülni. Nincs kedvem feküdni.

Rég találkoztunk.

Rég. Kicsivel több, mint három hete.

Már kezdtem aggódni magáért.

Értem vagy az óradíjért?

Természetesen magáért.

Ó, igen. Persze.

Legalább, ha felém fordulna.

Jó itt az ablaknál.

Szóval? Mi történt?

Minden a legnagyobb rendben. De tényleg.

Igen? És András? A beszámoló?

Remekül sikerült. Elsöprő voltam. Látta volna a részvényeseket!

Beszélt Andrással? Milyen megoldást talált a problémára?

Gyökereset. Az élet elrendezi a dolgokat.

Kíváncsi vagyok.

András, nos, András meghalt.

Meghalt? Hogyan?

Baleset.

Baleset?

Igen. Megfojtotta magát maszturbálás közben.

Ez rémes.

Az. De mit lehet tenni, nem igaz?

És mikor történt?

Egy nappal a beszámoló előtt. Felkötötte magát a radiátorcsőre.

Tragikus.

Az. Maga szerint nem groteszk, hogy úgy fullad meg valaki, hogy leérnek a lábai a padlóra?

A halál majdnem összes formáját groteszknek találom.

Mégpedig?

Ön talán nem?

Nem tudom.

Az élet minden, a halál semmi. Pláne, ha valaki ilyen fiatalon, és így. Vagy nem?

Tudja, mi az igazán groteszk? Hogy a halála tulajdonképpen jól jött nekem.

Szerintem megoldotta volna a helyzetet úgy is, ha András nem hal meg.

Igen. Persze. Megoldottam volna.

És?

Mi és?

Miért ilyen gondterhelt? Ha egyszer minden rendben ment? Megviselte András halála?

Maga direkt válogatta ki a legkényelmetlenebb székeket?

Ezek nagyon jó székek. Egészséges tartást biztosítanak a gerincnek!

Ki mondja?

A gyártója.

Aha. Akkor kívánom a tervezőjének, hogy csak ebben üljön egész életében.

Szóval?

Mit is kérdezett? Bocsánat.

Hogy miért ilyen gondterhelt?

Hülyeség.

Megviselték a történtek?

Miről beszél? Milyen történtek?

Andrásról, a prezentációról, az átszervezésről. Miért, mire gondolt?

Ja, hogy ezek! Á, dehogy! Haha! Sőt! Nézze. Életem egyik legszebb napja volt, amikor meghalt a kis fattyú. És, hogy masztizás közben sikerült megfojtania magát, hát, őszinte leszek, amikor megtudtam, olyan röhögés fogott el, hogy azt hittem görcs áll az oldalamba.

Akkor?

Akkor mi?

Akkor miért ilyen levert?

Nem tudom, miért mondja ezt.

Mert látom.

Ja, hát látni, én is sok mindent látok.

És az átszervezés?

Elindult. Visszavonhatatlanul. Magam intéztem a dolgokat. Tudja: csak az biztos, amit maga csinál az ember. Szóval összehívtam az embereket, és akinek a nevét felolvastam, annak fel kellett mennie a munkaügyre, aláírni a felmondását. Ha látta volna őket! De nem is ők voltak szánalmasak, hanem akik maradtak. Atyám! Nem is tudom, mit mondjak rájuk! Nem bírtak hálálkodni, hogy maradhatnak. Jaj, köszönjük a belénk vetett bizalmat, köszönjük, hogy maradhatunk, ígérjük, megszolgáljuk kitüntető figyelmét, és a fizetésemelést! Épp csak nem fejelték le egymást a nagy hajlongásban. Undorító! Legszívesebben, bizonyítandó határtalan lojalitásukat, segítettek volna összepakolni az elbocsátottaknak, hogy minél előbb kipenderíthessék őket az irodaházból. Szörnyű volt, komolyan mondom, már én éreztem magam kínosan. Aztán az a cirkusz, amit páran rendeztek! A többi meg, ahelyett, hogy megnyugtatta volna őket, inkább nem szólt semmit. Levegőnek nézték egymást! Pfuj.

Nem volt rossz érzés?

Micsoda?

Kirúgni ennyi embert.

Nem. Nagyon jó érzés volt kirúgni ennyi embert.

Miért?

Innentől kezdve nem tömörülnek a folyosókon. Nem álldogálnak a lépcsőfordulókban. Nem lepik el a dohányzószakaszt, meg az aulát. Nem beszélik tele a csendemet, és nem tolakodnak be a magánszférámba az ételszagukkal. Mehet mindegyik a kelkáposztás dobozával arra, amerre akar. Ennyi.

És az asszisztense?

Gyöngyvér? Mi van vele?

Őt is kirúgta?

Nem. Vele más terveim vannak.

Tervei? Milyen tervei?

Tudja, pár napja lefeküdtünk egymással.

Csak nem elcsábította?

Nem egészen.

Akkor?

Remeg a munkájáért.

Felajánlkozott?

Inkább felajánlottam neki, hogy most van ez a lehetőség. Tudja.

Szóval kihasználta.

Igen. Végeredményében igen.

Azt mondta, undorodik magától.

Igen. Ez így is van.

Akkor?

Pont ez a jó benne. Hogy ennyire viszolyog tőlem, mégis csinálja. Hogy rosszul van tőlem. Mondjuk elég nehéz volt elmagyarázni neki, miért kell két copfba kötni a haját, és hogyan kell úgy csinálnia a két összetolt széken, mint aki lovagol, de végül csak megértette. Annak a nőnek annyi esze sincs, mint egy köpőcsészének.

És?

Mi és? Ember, mi és? A részletekre kíváncsi? Arra, hogy csak a bugyiját vetettem le vele? Hogy visított, mint egy disznó?

Nem, nem egészen, csak az érdekelt volna, hogy mik a tervei? Összejönnek? Bemutatja Napsugárnak?

Ja, hogy ilyen tervek! Ne nevetessen már! Őt? Úristen, dehogy! Minden ízében undorodik tőlem!

Akkor mik a tervei vele?

Maga szerint? Ma reggel például odaálltam a munkaállomásához, és szó nélkül lehúztam a sliccemet. Egy ideig csak nézett maga elé, azt hittem, ott menten összeomlik. De nem. Sóhajtott egyet, és már csinálta is. A végére már zokogott. Öklendezett és zokogott. Délután elég volt megigazítanom az övemet, már térdre akart ereszkedni. Látta volna, hogy nézett rám, amikor megkérdeztem, mégis mit csinál? Normális? Hahaha! Bocsánat, elnézést, bocsánat, igazán nem akartam! Mit nem akart, mi? Mit hisz, mi ez? Kupleráj? Gondol egyet, aztán le akar szopni? Hát mi vagyok én? Egy kurva talán? Majd én megmondom, hogy mikor szopjon le! Érti? Igen, értem, elnézést! Haha! Ez a jó benne. És nem tehet semmit. Máshol ennek a fizetésnek jó, ha a harmadát megkeresné, ráadásul kedvezményes hitele van a cégtől. Most miért fintorog?

Nem fintorogtam.

Talán kifogásolja a viselkedésemet?

Egyetlen szóval nem mondtam ilyet.

Na, mindegy. Szóval téved. Nem a halál a groteszk, hanem az, hogy az emberek így viselkednek. Vagy nem így gondolja?

Meglehet. Bár maga ezt élvezi, nem?

Igen. Meglehetősen élvezem. Mulatságosnak találom.

Miért?

Most hagyjuk Gyöngyvért. Vegyük azokat az értékesítőket, akik maradtak. Mindegyik kint dolgozik valahol a helyszínen, és ugye elektronikusan kapják a napi beosztásukat. Talán erről már meséltem.

Igen.

Ez elég szar dolog. Percre ki van számolva az idejük. Na, már most. Fogom magam, és belépek a rendszerbe, majd beírom valahova nekik a naplóba: szusi VA-nak a Kis-Tokióból délre. Fusili all’arrabbiata VA-nak a Vapianoból délre. Beszélgetés VA-nál tizenhat órakor. Ez a masszírozást jelenti egyébként.

És?

Hahaha! Pont ez az! És rohannak. Rohanniuk kell, különben lekésik az időpontjaikat!

Pizzafutárnak használja az alkalmazottakat?

Miért? A visszajárót nem szoktam elkérni! Huh, siessünk! A főnök éhes! Jó étvágyat kívánok Vincenti úr! Mi nem tegeződtünk régebben? De, igen. Akkor most miért magáz? Mert nem engedte meg, hogy újra tegezzem! Akkor, szervusz. Tegezz nyugodtan! Ó, köszönöm! Szervusz! További jó étvágyat! Remélem, jól van a kedves a családja! Hahaha! Maga nem találja mókásnak, hogy így viselkednek?

Mókásnak? De hisz kényszeríti őket!

Én? Kényszeríteni? Mivel? Elég volna nemet mondaniuk!

De visszaél a hatalmával!

A mimmel?

A hatalmával!

És miben áll az én hatalmam? Elárulná?

Tönkre tudja őket tenni!

Tönkre tudom, tönkre tudom. Tönkre tudnám! És?

És? Ha nem azt tennék, amit mond nekik, akkor megfosztaná őket az egzisztenciájuktól, nem?

Nem. Elég volna nemet mondaniuk.