Eléggé késő volt már, amire feleszméltem. Összeszedtem a csuromvizes ruháimat és úgy, ahogy voltam, anyaszült meztelenül lesétáltam a melléklépcsőn. Biztos voltam benne, hogy már senki nincs a szinten, ráadásul eszembe jutott, hogy az asszisztens múlthéten megbeszélte Andrással, aznap előbb elmehet. Pontosan emlékeztem arra is, hogy a következő napra szintén kért szabadnapot. A ruháimat egyszerűen beletömködtem a szemetesembe, majd kimentem az előtérbe és leültem a munkaállomásához.

Egészen izgató volt, hogy meztelenül ülök a székében. Kicsit még libabőrös is lettem.

Kihúztam a felső fiókját, és kivettem belőle mindent. Találtam egy nagy doboznyi belga csokoládét, könyveket, magazinokat és pipere holmikat. Felbontottam a csokoládét és eszegetni kezdtem. Még rajta volt a kötöző masni.

Andrástól. Ez volt a szalagra írva.

Gondolhattam volna.

Nagyon finom, hihetetlenül légies és könnyed, mégis krémesen lágy íze volt. Pont erre volt szükségem.

Átlapozgattam a magazinjait, az ügyféltérből hordta fel őket, semmi különös.

Nézzük a könyveket.

Coelho kötetek és önismereti könyvek.

Az út te magad vagy. Siker és boldogság. Harmónia a hétköznapokban.

Pff.

Légy ördög az ágyban! A magabiztos nő, Te vagy!

Atyám.

Elfogyott a praliné. A dobozt összegyűrtem és az asztal alatti kukába dobtam. Magamra terítettem a szék háttámlájára terített berliner kendőt. Határozottan jó illata volt. Forogtam a széken egy kicsit, élveztem a meztelenségemet, de kezdtem unni magam. Odagurultam András irodájához és lenyomtam a kilincset. Zárva volt. Felnevettem: a kulcsom azért nyitja a tető ajtaját, mert mesterkulcs. Vezető vagyok, tehát a kulcsom ugyanúgy nyitja az alkalmazottak szekrényeit és irodáit, mint a közös helyiségeket.

Belepróbáltam a kulcsomat a zárba, és meg sem lepődtem, hogy sikerült elfordítanom. Tudok valamit, amit más senki.

Haha! Lúzerek!

Illedelmesen, hátratett kézzel körbejártam az irodát, és figyelmesen szemügyrevettem a berendezést. Érdekes. Eddig nem is foglalkoztatott különösebben, hogy András saját tárgyakkal rendezte be a szobáját. Az asztala mögötti vitrinben volt egy irgalmatlan méretű pénisszel rendelkező afrikai termékenységi szobor, egy viszonylag termetes, zsírkő Buddha, egy gyönyörűen díszített menóra, egy ukulele, és egy Evander Holyfield által dedikált bokszkesztyű. Mellette lógott bekeretezve a Beatles Rubber Soul albuma, biztos az első kiadás, 1965, Parlophone.

Wow.

Hogy nem vettem észre eddig.

Azt kell mondanom, igazán kellemesen és jó ízléssel rendezte be az irodáját, nem beszélve a falakon kiállított kortárs fotókról, illetve a falra erősített, műtárgyként funkcionáló Peugeot kerékpárról. Ledobtam a kendőt a székébe és ráültem. Azt asztalán volt egy családi fotó, kisgyerekként lett lekapva a szüleivel egy balatoni vitorláson. Igazán jó kép volt.

Tényleg. Milyen képek is vannak az irodámban?

Törtem a fejem, de nem jutott eszembe, át kellett mennem, hogy megnézzem.

Útközben kuncogtam, egészen kíváncsi lettem.

Nálam volt egy hatalmas, deszkákból összeácsolt erdőt ábrázoló poszter, balsarokban Norwegian Wood jelzéssel. Valamilyen reklámanyag lehetett. Volt még három közepes méretű kép a cég első ingatlanprojektjeiről, és egy öt évvel azelőtti naptár, a szájjal és lábbal festők alapítványától.

Elég szegényes.

Mentségemre szóljon, hogy annak idején ebben az állapotban vettem át az irodát.

Visszamentem, és leültem András asztalához. Valahogy sokkal kellemesebb volt nála.

Doboltam a szék karfáján, hol is kezdjem.

Szétnéztem az asztalon, de csak csupa unalmas, munkával kapcsolatos feljegyzést és kimutatást találtam. Kihúztam a fiókjait, szintén. Az elmúlt tíz év statisztikái. Tervezett projektek. Futó projektek. Lezárt projektek. A konkurencia projektjei. Költségvetés. Útnyilvántartások.

Volt egy pendrive is céges szalagra fűzve.

Mi lehet rajta?

Nem volt ott a gépe, így a nyakamba akasztottam, hogy majd a saját laptopomon átfutom a rajta tárolt adatokat. Reméltem, hogy vannak rajta jó kis fotók, mondjuk privát szexképek, amiket majd továbbküldhetek pár embernek, természetesen névtelenül.

Éhes voltam. Átkutattam mindent, de sem nála, sem pedig az asszisztensnél nem találtam több csokoládét. Visszamentem az irodámba és kinyitottam a szekrényemet. Ott lógott a rozsdabarna Hugo Boss öltönyöm, elviekben azért vásároltam, hogy legyen miben megjelennem, ha fontos ügyfelekkel találkoznék. Kicsit hivalkodónak tartottam, de abban a pillanatban valahogy tetszett az anyag finom csillogása. Leszakítottam a bilétákat róla, és belebújtam. Felvettem hozzá a melléje akasztott, szintén vadonatúj Tommy Hilfiger ingemet és megnéztem magamat a tükörben.

Egész jó.

A cipőmre sandítottam.

Egy elég régi bőrcipőm volt, a Deichmannban vettem pár éve: szerettem. Kényelmes volt.

Csakhogy nem illett az öltönyömhöz.

Átsétáltam András irodájába, mert emlékeztem rá, hogy az asztala alatt láttam egy pár, kézzel varrt fekete lábbelit.

Buday Shoes.

Pont jó.

Bezártam az ajtaját és elsiettem.

Farkaséhes voltam.

Soha életemben nem éreztem még olyan éhséget.

Soha.